Hozzávalók:
burgonya
tojás
só
olaj
Mennyiség igény szerint: lehet egy szem krumpliból egy tojással kicsi serpenyőben, vagy akár egy kiló burgonyát felhasználva mely felvesz 8-10 tojást is, nagy serpenyőben.
A spanyol krumplis tortilla egy tipikus spanyol étel, egyszerűen elkészíthető, finom, és ha már gyakorlatot szereztünk egy fél óra alatt kész is van. Szükség van hozzá először is burgonyára, melyet meghámozunk, és nagyon vékony kocka alakú lapocskákra vágunk, majd jó forró olajban kisütjük (ezt mindenki ízlése szerint teheti, ropogósabbra vagy puhábbra).
Közben felverjük a tojásokat egy kevés sóval, majd összekeverjük az olajból kiszedett burgonyával. Akkor jó ha a tojást beissza a krumpli. Egy serpenyőben kevés olajat felmelegítünk majd beleöntjük a keveréket.
Mikor alulról már jól átsült, megfordítjuk és a másik oldalát is megsütjük. Ehhez célszerű egy fedőt vagy egy tányért használni ami akkora mint maga a serpenyő.
A fedőt rátesszük az edényre, majd egy gyors mozdulattal megfordítva a tartalmát ráborítjuk a fedőre és utána visszacsúsztatjuk az így megfordult a tortillát a serpenyőbe. Ez némi gyakorlatot igényel, mivel igen könnyen kiborítható az egész.
Fontos, hogy ne legyen sok olaj sem a serpenyőben, mert a fordításnál a forró olaj a kezünkre csoroghat és akkor eldobjuk az egészet.
A tortillába ezenkívül tehetünk még hagymát, sonkát, kolbászt, sajtot, borsót, piros paprikát vagy amit a képzeletünk és az ízlésünk megenged.
Aria Hotel Budapest – 10 éves a világ egyik legkiválóbb szállodája
-
ARIA HOTEL BUDAPEST – 10 éves a világ legkiválóbb szállodái között számon
tartott Aria Hotel Budapest. 2025-ben ünnepli fennállásának tizedik
évfordulójá...
6 napja
0 HOZZÁSZÓLÁS:
Megjegyzés küldése